Így segít a szurkolás hinni magadban és a képességeidben – Szurkolj velünk!

Ha rendszeresen futsz, és már versenyen is megméretted magad, bizonyára tudod, milyen óriási energialöketet adhat egy jókor érkező pacsi, vagy egy, a holtpontnál rád villanó mosoly. Tévedés azonban azt gondolni, hogy drukkolni egyirányú dolog: amellett, hogy felemelő érzés látni, ahogy a bizatásunk nyomán újult erőre kapnak a versenyzők, a szurkolás a teljesítményünkre, sőt a pszichés jóllétünkre is pozitív hatással van. De nem csak emiatt érdemes másoknak drukkolni: ha már egy ideje fontolgatod, hogy belevágsz ebbe a mozgásformába, akkor talán az első kör helyett egy nulladik lépéssel, egy kiadós szurkolással érdemes kezdened.

Arról már sokat lehetett olvasni és hallani, hogy a szurkolók szeretete és bizalma rengeteget jelent az élsportolóknak: több ezer, vagy akár csak pár tucat ember hangja szinte varázsütés-szerűen lendíti át őket a legmélyebb holtpontokon.

Amióta én is rendszeresen futok, és versenyről versenyre lehetőségem van megtapasztalni, hogy milyen nagyon sok erőt ad a pálya széléről érkező biztatás, érdekelni kezdett, hogyan is működik a szurkolás pszichológiája. Izgalmas kérdés, hogy miként alakul át a szűnni nem akaró taps és egy-egy biztató rigmus energiává… Mégis honnan jön az az erő, ami lehetővé teszi, hogy a szurkolás hatására legyőzzük önmagunkat és a határainkat?

Amikor nekem ez – mármint legyőzni egy addig legyőzhetetlennek vélt távot és ezzel együtt meghaladni önmagam – sikerült, akkor mindig is hálás szívvel gondoltam azokra a sokszor ismeretlen emberekre, akik egy-egy biztató szóval, vagy pacsival segítettek átlendülni a holtpontokon. Aztán ahogy beleástam magam a témába, és abba a kérdéskörbe, hogy mindez hogyan lehetséges, meglepő és egyúttal nagyon megnyugtató dologra jöttem rá:

a tudomány jelen állása szerint a szurkolásból nem csak a versenyzők profitálnak. Tulajdonképpen a rendszeres testmozgáshoz, esetünkben a futáshoz, és ezzel együtt a kiegyensúlyozottabb élethez vezető út a szurkolással kezdődik…

Lássuk az ide vezető lépéseket!

  1. „Ha ő képes rá, nekem is menni fog!”

„Ááá, én erre soha nem lennék képes!” – legyintenek sokan, amikor egy hosszabb táv, vagy egy figyelemre méltó sportteljesítmény kerül szóba. Ahelyett, hogy már fejben feladnánk a célunkat, érdemes közelebbről megnézni azokat, akik már képesek megugrani azt a teljesítményt, ami számunkra elérhetetlennek tűnik.

Itt jön képbe az  én-hatékonyság fogalma, ami a célunk eléréséhez szükséges képességünkbe vetett hit fokmérője. Ha jobban szeretnénk hinni magunkban, akkor annak a legjobb módja, ha megfigyeljük, vagy még inkább modellezzük azokat, akik megugorják azt a bizonyos lécet – például lefutják a számunkra teljesíthetetlennek tűnő távot.

Ez segít abban, hogy elhiggyük, erre mi magunk is képesek vagyunk – ahogy azt Dr. Cindra Kamphoff sportpszichológus, a Minnesota State University in Mankato munkatársa és a témában irt Beyond Grit: Ten Powerful Practices to Gain the High-Performance Edge szerzője is megerősíti.

Márpedig hinni magadban és a képességeidben már valóban fél siker, hiszen ez a hit segít abban is, hogy akkor is kitarts a céljaid mellett, amikor már-már kilátástalannak tűnik a helyzet – és ez a képesség nem csak a futópályán jöhet jól.

Ennek egyik példája a fent idézett Kamphoff története, aki maga is futó, és korábban az USA olimpiai kvalifikációs maratonfutását nézve döbbent rá arra, hogy a hátul lemaradó futók az övéhez hasonló ritmusban futnak. Elmondása szerint ez segített neki abban, hogy az ő helyükbe – cipőjükbe – képzelje magát, ami egyúttal kellő motivációt adott ahhoz, hogy rendületlenül folytassa az edzéseket, melynek eredményeképp 2012-ben győztesként ért célba az Omaha Maratonon.

A mások sikeréből merített én-hatékonyság erejének elméletét több kutatási eredmény is megerősíti, például a University of Illinois munkatársai által publikált tanulmány is, amelyben azon résztvevők, akik stabilabb én-hatékonyság érzettel bírtak, nagyobb valószínűséggel tartottak ki hosszú távon egy adott edzésprogram mellett. Azonban az én-hatékonyság növelés csak az egyike a szurkolás számos előnyének.

  1. Több szurkolás, kevesebb stressz

 Talán nem mondunk újat azzal, hogy a túlzott stressz életünk egyik területére sincs jó hatással, és ez alól a sportteljesítményünk sem kivétel: egy nemrégiben a The Journal of Strength and Conditioning Research című szaklapban publikált cikk rávilágított, hogy az egyetemi élsportolók majdnem kétszer nagyobb valószínűséggel szenvednek sérülést a stresszesebb iskolai periódusokban (pl. vizsgaidőszakban), mint a tanulmányi szempontból lazább hetek során. Márpedig egy másik kutatás eredményei alapján

azoknak, akik támogatnak, biztatnak másokat – ami lényegében a szurkolás definíciója is lehetne – a stresszel összefüggésbe hozott agyterületek aktivitása kisebb volt. Azaz a szurkolás segíthet lejjebb tornászni saját stressz-szintedet is.
  1.  Látni a teljes képet

Van valami, amit egy versenyen, (legyen az futóverseny, vagy bármilyen csapatsport) a szurkolók a sportolóknál is jobban ismernek. Ez pedig a verseny teljes képe. Ez egy nagyon fontos nézőpont, ugyanis – a versenyzőkkel ellentétben – a szurkolók az élbolyban futók mellett a mezőny végén „kullogókat” is láthatják. Ez azért jó, mert tanulni, és a későbbiekre nézve erőt meríteni nemcsak a legjobbaktól lehet, sőt. A lassabb iramot diktálók kitartása adott esetben még nagyobb motivációt adhat.

  1. Felkészülni, vigyázz, NÉZZ, rajt!

 Amikor valaki azt mondja, szeretne nevezni egy versenyre, először azt tanácsolom, nézze végig az adott eseményt – vallja Kamphoff. Megfigyelni a környezetet, a körülményeket és látni, ahogy mások teljesítenek az adott terepen, nagy löketet jelenthet. Ha egy nehéz versenyen látod, hogy egy meredek emelkedőn mindenki küszködik – még az élen állók is – az segít abban, hogy te magad már felkészülj fejben a jövő évi megmérettetésre, amikor neked kell leküzdened a hegyet. A futók modellezik számodra a versenyt, így, ha te magad állsz majd rajthoz, már tudni fogod, mire számíts és nagyobb önbizalommal vágsz majd neki, bízva a saját képességeidben.

Láthatjuk tehát, hogy a futás sem különbözik az élet megannyi szituációjától: néha csak arra van szükségünk, hogy kettőt hátra lépjünk (akár egészen a szurkolói zónáig), hogy később nagyobb lendülettel, nyugodtabban és motiváltabban tudjunk elrugaszkodni céljaink felé.

Az pedig, hogy miként szurkolsz, már a te döntésed: készíthetsz transzparenst, esetleg lehetsz a „pacsizó ember”, de lehet, hogy a puszta mosolyod lesz a fő „fegyvered”. A lényeg az, hogy amikor majd te állsz rajthoz, emlékezz rá:

te is megérdemled a támogatást – és ez igaz a legszigorúbb szurkolódra, önmagadra is.

Függetlenül attól, hogy a pálya szélén állva, szurkolóként, vagy versenyzőként vagyunk részesei egy futóversenynek, nagyon jó érzés tudatában lenni annak, hogy itt senki sem ellendrukker. Mert a drukkerek és a versenyzők is tudják: egy futóversenyen a nagy többség célja nem a dobogó teteje, hanem önmaguk és saját határaik legyőzése. És ehhez minden biztató szó, minden mosoly, minden taps jól jön – és ez nemcsak a futóversenyekre, hanem az életünk szinte minden területére igaz.

Többet kellene szurkolnunk egymásnak!

 

A cikk a pszichoforyou.hu oldalon jelent meg.

Top